Megújul a budapesti Bolgár Művelődési Ház

Felújítják és bővítik a budapesti Bolgár Művelődési Házat, a magyar és a bolgár kormányok támogatásával.
A Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 204 millió forinttal, a bolgár kabinet pedig 300 ezer euróval (90 millió forint) támogatja a Vágóhíd utcai épület rekonstrukcióját – jelentette be az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a beruházás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Fülöp Attila hangsúlyozta, hogy a magyarországi nemzetiségek még sosem részesültek ilyen mértékű támogatásban: a 2018-as költségvetésben 10,4 milliárd forint áll a tizenhárom magyarországi nemzetiség rendelkezésére; és annyi nemzetiségi önkormányzati fenntartású iskola sem működött még soha Magyarországon, mint most – jegyezte meg.
A bővítés tervei mutatják, hogy a magyarországi bolgár közösség jól érzi magát hazánkban – mutatott rá a helyettes államtitkár, hozzátéve: magyar kormány politikája szerint, ha az őshonos nemzetiségek jól érzik magukat Magyarországon, azzal az egész nemzet nyer.
Valeri Szimeonov, a Bolgár Köztársaság miniszterelnök-helyettese köszönetet mondott a magyar fél támogatásáért, és hangsúlyozta, hogy a bolgár kormány is bármikor kész segítséget nyújtani a bulgáriai magyar kulturális emlékek megőrzéséhez.
A magyarországi bolgár közösség kitartásával és tehetségével mindig megmutatta, hogyan lehet Bulgária sikeréért dolgozni az ország határain túlról is – idézte fel a miniszterelnök-helyettes.
Valeri Szimeonov elmondása szerint a két ország kormányai között kiváló a kapcsolat, köszönhetően a magyar és a bolgár nép közötti történelmi kapocsnak, de a két kabinet hasonló világlátásának is. A nemzeti értékeknek felette kell állniuk az összeurópai érdekeknek, és közös a látásmód az Európát fenyegető migrációval kapcsolatban is – állapította meg.
Valeri Szimeonov az MTI-nek elmondta, amennyiben szükséges, a bolgár kormány kiegészíti majd a budapesti beruházáshoz nyújtott 300 ezer eurós támogatást.
Varga Szimeon, a magyar Országgyűlés bolgár nemzetiségi szószólója arra emlékeztetett, hogy 2014-től a magyarországi nemzetiségek képviseltethetik magukat az Országgyűlésben, aminek az eredményét mutatja a bolgár-magyar kapcsolatok fejlődése és a most induló beruházás is.
Muszev Dancso, a magyarországi Bolgár Országos Önkormányzat elnöke felidézte, hogy a hazai bolgár közösség 1916-ban hozta létre saját egyházközségét, majd 1918-ban saját iskoláját, tehát már több mint egy évszázados intézményi háttérrel rendelkezik Magyarországon.
A Vágóhíd utcai művelődési ház felépítésére 1953-ban kezdtek gyűjtést: 445 család több mint 3 millió forintot adományozott, így a ház 1957-re fel is épült, a magyar állam támogatása nélkül.
A művelődési ház ezért szimbolikus jelentőségű a bolgár közösség számára, amely most szeretné alkalmassá tenni arra az épületet, hogy a digitális korszakban felnövő, legifjabb generációk is otthonuknak érezhessék – emelte ki.
Muszev Dancso az MTI kérdésére elmondta: jelenleg az engedélyezési eljárás zajlik, ennek lezárultával írják ki a közbeszerzést, majd a tervek szerint a nyáron kezdik meg az összesen 300 millió forintra becsült beruházást.
A rekonstrukció két üteme során kijavítják a tetőt és a homlokzatot, emeletráépítéssel egy multifunkciós teret hoznak létre, a színpad mögötti részen öltözőket, kelléktárat alakítanak ki, továbbá egy bolgár gasztronómiai bemutatótér is létrejön majd.

MTI 2018. január 25., csütörtök 13:35

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .