Díjeső a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel Budapestben
Budapest legimpozánsabb luxusszállodája számos nemzetközi és hazai szakmai díjat zsebelt be az utóbbi időszakban. Nem meglepő, hiszen 5 csillagos szolgáltatásai és az utolsó részletekig megtervezett belsőépítészeti megoldásai egyedülállónak minősülnek hazánkban.
„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az ikonikus Matild Palota nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközileg is elismert aprólékos felújítása és kivételes tervezési megoldásai miatt. A vendégek a világ minden tájáról érkeznek. Az első benyomás pedig nagyon fontos. Az a célunk, hogy maradandó emlékeket őrizzenek majd a Matild Palotában tett látogatásról. Arra törekedtünk, hogy belsőépítészetileg is valami emlékezeteset alkossunk. Öröm, hogy ezt díjak sora igazolja vissza.” – mondta Selim Ölmez igazgató.
Építőipari Nívódíj
A déli Klotild palota nyerte el idén az Építőipari Mesterdíj Alapítvány díját, az Építőipari Nívódíjat. A díjat a kiemelkedő építészeti-műszaki színvonalon megvalósított építmények, illetve az ezekben közreműködő szervezetek pályázat útján történő szakmai elismerésére alapította az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az Építéstudományi Egyesület.
2022 Klasszis TopDesign fővárosi szálláshelye, vendégszobája és kávézója
A hazai Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodásokat, kisebb és nagyobb vendéglátóhelyeket, külső-és belsőépítészeti tervezőket, valamint beszállítókat megszólító Klasszis TopDesign 2022 szakmai verseny Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenye. Az egyetlen olyan nemzetközi szintű megmérettetés itthon, amely átfogó módon közelít a dizájnhoz, különleges megoldásokhoz. Annak minden területét értékeli a vendéglátó- és szállodaiparon belül. Itt a legkülönlegesebb belsőépítészeti, lakberendezési megoldásokat, illetve különböző, az adott területen fontos kiegészítő termékeket, tervezési megoldásokat értékeli a zsűri, ami nemcsak a hazai belsőépítészeti szakma meghatározó személyiségeiből állt, hanem nemzetközi szinten elismert szakemberekkel is kiegészült.
A Matild Palota 3 kategóriában is bezsebelte a fődíjat idén. Övé lett az év Klasszis TopDesign fővárosi szálláshelye, az év Klasszis TopDesign vendégszobája és a – nemrég az éjszakai életbe fantasztikus revü műsoraival berobbanó – Matild Café & Cabaret pedig elnyerte az év Klasszis TopDesign kávézója címet.
A 2021 nyarán megnyitott Matild Palace, a Luxury Collection Hotel Budapest ikonikus épülete hatalmas, minden részletre kiterjedő felújításon esett át a megnyitást megelőző 5 évben. Az UNESCO világörökség részét képező, és Budapest egyik leglenyűgözőbb épületeként számon tartott déli Klotild-palota 120 évvel ezelőtt épült Klotild Mária szász-koburgi és gothai főhercegné védnöksége alatt. Az építészeti terveket Dajka Péter és Puhl Antal építészek álmodták meg, a palota belső tereinek kialakítása pedig az MKV Design alapítója, Maria Vafiadis díjnyertes tervező munkájának gyümölcse. A dizájn a modern luxus elemeket ötvözi az eredeti motívumokkal, melyeket a korabeli rajzok és fényképek alapján restauráltak.
European Property Awards
Az International Property Awards a legkiemelkedőbb teljesítményt elért vállalatokat díjazza, az ingatlanipar minden szektorát lefedve. Az elbírálás a design, a minőség, a szolgáltatás, az innováció, az eredetiség és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség alapján történik. A verseny régiókra bontva zajlik: Arábiára, Európára, Afrikára, Kanadára, Közép- és Dél-Amerikára, a Karib- térségre, az Egyesült Államokra, az Egyesült Királyságra és Ázsia-csendes-óceáni térségre kiterjedve.
Az Európai térségben kiemelkedőnek ítélték a Matild Palace luxusszállodát. Összesen 6 különböző díjat zsebelt be a megmérettetés során. A szállodán belül nem csak a lakosztályok és a fürdőszobák belsőépítészeti megoldásait ismerték el, hanem a The Duchess rooftop bár és a hotel egyedülálló étterme, a Spago by Wolfgang Puck Budapest kiemelkedő design megoldásait is.
A díjak pontos megnevezése:
Best Hotel Suite Interior – Maria Klotild Royal Suite
Best Hotel Bathroom Interior
Best Hotel Conference Facilities Interior
Best Hotel Restaurant Interior – Spago by Wolfgang Puck Budapest
Best Hotel Lobby Interior
Best Hotel Bar Interior – The Duchess